2018. március 27-én, a Külgazdasági és Külügyminisztérium szervezésében került sor a 2017-2018. évi V4+Dél-Korea Tudáscsere-Program záró rendezvényére. Az eseményt Íjgyártó István kulturális és tudománydiplomáciáért felelős államtitkár köszöntötte megnyitó beszédében. Magyarország a visegrádi csoport elnökeként kiemelt szerep- és feladatkörrel bír a 2017-2018. évi tudáscsere-program megvalósításában.

Íjgyártó István hangsúlyozta, hogy Dél-Korea mint az innováció és kutatás-fejlesztés területén világszinten is vezető ország tapasztalatai kiemelkedően fontosak a visegrádi országok számára. Aláhúzta, hogy a tudáscsere-program nagymértékben hozzájárul a V4-ek innovációs rendszereinek megerősítését szolgáló erőfeszítésekhez, amely a versenyképesség előfeltétele a digitális átalakulás korában.

Végezetül elmondta, hogy a magyar nemzetgazdaság gerincét adó kis- és középvállalati (kkv) ágazat innovatív kapacitásainak fejlesztése, digitalizációs és technológiai fejlődése kiemelt jelentőségű gazdaságpolitikai kérdés.

A 2017-2018. évi V4+Dél-Korea Tudáscsere-Program a kkv-k innovációs kapacitásfejlesztésére összpontosít. Ezen belül a magyar szakértők a technológiatranszfer témakörét járják körül koreai partnereikkel. A tudáscsere konkrét ajánlásokat is tartalmazó eredményét 2018 júniusában megjelenő kiadványban foglalják össze a szakértők, amely a szakmai és a nagyközönség számára is elérhető lesz.

(KKM)