A Visegrádi Csoport Magyar elnökségének tiszteletére, május 9-én egyiptológiai szimpózium került megrendezésre a Magyarország kairói nagykövetségének Kulturális Tanácsosi Hivatalában (Balassi Intézet).

Az ünnepélyes megnyitót rövid komolyzenei koncert követte, amely alkalmával Oláh Péter, Kairóban élő Lajtha díjas fuvolaművész és Greig Martin zongoraművész a V4-es országokban született zeneszerzőktől játszottak különböző zeneműveket.

Fotó: KKM

A koncertet követően tartották meg előadásaikat a meghívott előadók, Magyarország képviseletében Dr. Schreiber Gábor, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyiptológia tanszékének docense, valamint a Luxorban működő három magyar ásatás közül a thébai magyar régészeti expedíció South Khokha feltárásának vezetője és László Orsolya, a Magyar Nemzeti Múzeum Alkalmazott Természettudományi Laboratórium munkatársa adott elő. Mellettük Dr. Ladislaw Bares, a Cseh Egyiptológiai Intézet kutatója, Dr. Krzysztof Jakubiak, a Varsói Egyetem Archeológiai Intézetének igazgatója, valamint Dr. Jozef Hudec a Szlovák Tudományos Akadémia Keleti Tudományok Intézetének kutatója tartottak előadást az Egyiptomban zajló ásatásokról és azok legutóbbi eredményeiről. A program részeként a magyar ásatásokon legutóbb készült fotókból álló kiállítás is megtekinthették az érdeklődők a magyar intézet kiállítótermében.

Fotó: KKM

A szimpóziumon a Visegrádi országok nagykövetei mellett részt vettek különböző Egyiptológiai és archeológiai intézetek kutatói, valamint számos más meghívott vendég.

(Forrás: KKM)